A világ egyik legnagyobb mozaikpadlóját restaurálták. Jerikóban található az egykori palotakomplexum, amelynek padlóját mintegy öt éven át újították fel korhűen, összesen 18 millió dollárért.
A mozaikpadlót japán pénzadományból kezdték felújítani még 2016-ban. Hatvan hektáron helyezkedik el a több, mint ezer éves Hisám-palota, amely az Omajjád-dinasztia egyik kalifájának, Hisám ibn Abdel-Maliknak volt a téli palotája a nyolcadik század első felében, ma a korai iszlám építészet és művészet egyik fontos régészeti lelőhelye. Maga a palota három részből áll: a palotából, egy fürdőből és egy mezőgazdasági uradalomból. 930 négyzetméteres mozaikpadlójának restaurálásával most készültek el, amely egy csodálatos szőnyeghez hasonlít, geometriai minták és virágmotívumok mellett számos jelenetet is ábrázol.
A mozaik eredeti Palesztinából származó, jellegzetesen természetes színű kőből készült.

Legtöbb hozzászólás
Írások
A sportpszichológia szerepe a teljesítmény optimalizálásában és a mentális felkészültség fejlesztésében
Írások
Természetes megoldások a női testi-lelki egyensúly megőrzéséhez
Írások
Természetes megoldások a teherbeesés elősegítésére: a gyógynövények szerepe
Írások
Jelentős béremelés és adókedvezmények 2026-tól: ennyivel nő a nettó fizetés
Írások
Hogyan építhető sikeres üzlet a kedvezményekre és akciókra épülő magyar online piacon
Írások
Természetes módszerek az ovuláció támogatására: gyógynövények a termékenységért
Írások
Vékony méhnyálkahártya: természetes módszerek a hormonális egyensúly helyreállítására