A Szegedi Tudományegyetem kutatói csontmaradványokat vizsgáltak és a DNS-minták segítségével értek el kézzelfogható eredményeket, hogy honnan származnak az Árpád-házi királyok. A téma kapcsán nemzetközi publikációkat is jegyző szakemberekből álló csapat többek között Szent László, III. Béla, Mátyás király és András magyar királyi herceg pontos temetkezési helyével és szokásaival, illetve letűnt uralkodóink arcvonásaival kapcsolatban is új információkkal szolgálhat.
Az Árpád-dinasztia családfáját három biztos ponton, minden kétség nélkül sikerül rögzíteni, ami szilárd alapot biztosít a jövőben a magyar királyi maradványok személyazonosításához. A kutatók új eredményei a honfoglaló magyarságra vonatkozóan is szolgálhatnak új információval.
A genomelemzések azt is kimutatták, hogy Szent László genomjának keleti összetevője megegyezik a klasszikus honfoglalókra jellemző komponenssel, amely körülbelül 15 százalékát teszi ki a lovagkirály genomjának.

Legtöbb hozzászólás
Írások
A sportpszichológia szerepe a teljesítmény optimalizálásában és a mentális felkészültség fejlesztésében
Írások
Természetes megoldások a női testi-lelki egyensúly megőrzéséhez
Írások
Természetes megoldások a teherbeesés elősegítésére: a gyógynövények szerepe
Írások
Jelentős béremelés és adókedvezmények 2026-tól: ennyivel nő a nettó fizetés
Írások
Hogyan építhető sikeres üzlet a kedvezményekre és akciókra épülő magyar online piacon
Írások
Természetes módszerek az ovuláció támogatására: gyógynövények a termékenységért
Írások
Vékony méhnyálkahártya: természetes módszerek a hormonális egyensúly helyreállítására