Szakértők szerint a munkaerőpiacon megváltoztak a trendek, már nem feltétlenül a tökéletes képzési háttérrel rendelkező munkaerőt kell keresi a cégeknek, hanem inkább a megfelelő kompetenciákkal, soft skill-ekkel rendelkező jelentkezőket.

Felismerték ugyanis, hogy a tárgyi, képzettségbeli tudás könnyen pótolható, viszont a jellembeli és hozzáállásbeli hiányosságok nagyon nehezen változtathatók. Kevés ugyan a jól képzett szakember bizonyos szakterületeken, ezek a hiányszakmák. De őket megfelelő képzéssel a cégek házon belül fejleszthetik az ő speciális igényeik szerint.

A felnőttképzéssel foglakozó szervezeteknek tehát érdemes olyan szakmai képzéseket indítani, melyek rövidebb időkeret alatt mélységében is lefedik az adott témaköröket, és együttműködni a kis és középvállalkozásokkal, ahol az igény felmerül. Ilyen szakképzési tevékenységet folytat a Learning Innovation Kft. is, melynek vezetője dr. Zsuffa Ákos. A weboldalukon számos felnőtt tanfolyamok közül választhatunk a Learning Innovation Kft. képzési kínálatából.

Jóga gyerekeknek

2023.05.16.