Sokszor lehet hallani, hogy a nagyvállalatok, cégek az igazi felelősek azért, hogy változást tudjunk elérni a környezetvédelem területén. Vajon mit tehetnek? Melyek azok a dolgok, amiket a legegyszerűbben bevezethetnek?
Az SAP környezetbarát cégautók károsanyag-kibocsátás csökkentésében az is fontos, hogy kevesebb utat tegyenek meg vele a dolgozók – ez az otthoni munkavégzés lehetősége mellett meg is valósulhat. Mindezek mellett az sem szükséges, hogy igénybe vegyék a céges autókat az alkalmazottak, ha szeretnének hozzájárulni a környezet védelméhez: akik nem kérik a céges járműveket, azok kompenzációban részesülhetnek, valamint a cafeteriaként kapott kuponokat autómegosztó szolgáltatás igénybevételére fordíthatják.
Aki pedig inkább két keréken szeret közlekedni, az bármikor igénybe veheti a cég ingyenes kerékpárflottáját, amelyben elektromos modellek is elérhetőek. Emellett az SAP már tervezi, hogy az adókedvezménnyel támogatott kerékpár-vásárlási programban is részt vesz.
Legtöbb hozzászólás
Írások
Út a boldog időskorhoz: tippek és stratégiák a kiegyensúlyozott életért
Írások
A kompetenciamérő cégek szerepe a modern HR stratégiákban
Írások
A munkakeresők digitális eszköztára
Írások
A kékgalléros munkaerő kiválasztása: hatékony stratégiák és legjobb gyarkorlatok
Írások
Miért dönt egyre több munkavállaló a munkahelyváltás mellett?
Írások
Minden, amit tudnod kell a CBD olaj adagolásáról
Írások
A tanulási nehézségek átlépése: praktikus tanácsok diákoknak és szülőknek